Az USA már ezen a héten jóváhagyhatja a Patriot légvédelmi rakétarendszer Ukrajnába küldésére vonatkozó terveket - számoltak be amerikai tisztviselők a CNN-nek. Ukrajna már hónapok óta kéri a rendszer leszállítását, amely hatékonyan segítené az ország infrastruktúrájának védelmét.
Ukrajnában mostanra nemcsak az áramtermeléssel van probléma, hanem az áram fogyasztókhoz történő eljuttatásával is, mivel Oroszország október 10-étől rendszeresen rakétákkal és drónokkal támadja az ukrán energetikai infrastruktúrát. A taktikával Moszkva célja az lehet, hogy – főleg a téli hideg beálltával – a lakosság szenvedésének növelésével kényszerítse rá az ukrán vezetést a harcok feladására, vagy legalábbis engedményekre Oroszország javára. Az elmúlt hetekben a legtöbb harc Ukrajna keleti részén zajlott, különösen a donyecki területen található Bahmut körül. Szombat este azonban Olekszij Arestovics, Volodimir Zelenszkij ukrán elnök tanácsadója jelezte, hogy Melitopol lehet az ukrán erők fő célpontja. Zelenszkij vasárnap három fontos diplomáciai tárgyalást is lebonyolított, Ukrajna elnöke Joe Biden amerikai elnökkel, Recep Tayyip Erdoğan török elnökkel és Emmanuel Macron francia elnökkel is beszélt. Cikkünk folyamatosan frissül.
Magas rangú kétfős amerikai delegáció érkezett Kínába, ahol a két ország kapcslatairól egyeztettek, valamint kitértek Tajvan ügyére is - jelentette Vang Ven-bin kínai külügyi szóvivő hétfőn. A mostani delegáció egyúttal előkészítette Antony Blinken amerikai külügyminiszter 2023 elejére tervezett kínai útját is.
Vasárnap három fontos diplomáciai tárgyalást is lebonyolított Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, ami önmagában is jelzésértékű. Ezen kívül pedig a Fehér Ház érdekes utalást tett az amerikai és az ukrán elnök egyeztetéseinek fő üzenetére. Mindezt azok után, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök már egy pénteki beszédében érdekes üzeneteket fogalmazott meg.
Átgondolná a 81 éves Bernie Sanders az amerikai elnökséget akkor, ha Joe Biden esetlegesen lemondana - írja a politikus vezető tanácsadójának elmondása alapján a Daily Wire. A vermonti szenátor 2016-ban indult a Demokrata Párt előválasztásán, és ő lett a legközelebbi kihívója Hillary Clintonnak, aki végül megnyerte a jelölést, megelőzve Sanderst.
Az amerikaiak többsége sem Donald Trumpot, sem Joe Bident nem szívesen látná az elnöki székben a következő ciklusban – derül ki a CNBC felmérésből. A választópolgároknak egyelőre nincs favoritja az indulók közül a 2024-es választásokon.
Átfogó együttműködési programot indított az energiaellátás biztosítására a brit és az amerikai kormány. A kezdeményezést, amelynek keretében az Egyesült Államok már jövőre jelentősen megemelt mennyiségű cseppfolyósított földgázt (LNG) szállít Nagy-Britanniának, Rishi Sunak brit miniszterelnök és Joe Biden amerikai elnök jelentette be szerdai közös nyilatkozatában.
A Biden-kormány utasítására titokban úgy módosították az ukránoknak szállított M142 HIMARS rakétarendszereket az amerikai haderő szakemberei, hogy azok semmilyen nagy hatótávolságú rakétát ne tudjanak indítani – írja a Wall Street Journal bennfentes forrásokra hivatkozva.
Az amerikai képviselőház republikánus képviselőinek vezetője szerint a kormánynak meg kell szüntetnie a hadsereg tagjaira érvényes oltási kötelezettséget, ellenkező esetben a republikánus többségű törvényhozás nem lép előre az új nemzetvédelmi törvény ügyében - erről Kevin McCarthy vasárnap nyilatkozott egy televízióműsorban.
Az amerikai szubvenciókkal szemben egy európai uniós szuverenitási alap létrehozását szorgalmazta az európai ipari projektek támogatására Thierry Breton belső piacért felelős európai uniós biztos egy vasárnap megjelent francia lapinterjúban.
A nyugati hatalmaknak végig kell gondolniuk azt, hogy mit ajánljanak fel az Oroszország által elvárt biztonsági garanciákra, ha egyszer Vlagyimir Putyin orosz elnök beleegyezik az ukrajnai háború befejezéséről szóló tárgyalásokba – gyakorlatilag ezt üzente egy szombati tv-interjúban Emmanuel Macron.
Jelenleg nem „gyümölcsöző megközelítés” tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, ezért Joe Biden amerikai elnöknek nincsenek is ilyen tervei – mondta John Kirby, a Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője a Reuters szerint.
A Twitterhez az előző vezetés idején mindkét politikai oldal rendelkezett eléréssel, de vállalat alkalmazottai túlnyomóan az egyik oldalhoz tartoztak, ezért a baloldal irányában sokkal nagyobb volt a nyitottság - áll a közösségi média korábbi működési gyakorlatáról szóló belső levelezésen alapuló nyilvánosságra hozott iratokban, amelyek az új tulajdonos, Elon Musk kezdeményezésére jelentek meg az átláthatóság jegyében pénteken este.
Az amerikai elnök a 2024-es demokrata párti elnökjelölti előválasztások menetrendjének teljes átalakítására kérte a Demokrata Nemzeti Bizottságot - erősítették meg pénteken a Washington Post értesülését a párt tisztségviselői.
Az alsóház után csütörtökön az amerikai törvényhozás felsőháza is megszavazta azt a törvény, ami elkerülhetővé teszi az ország vasúti közlekedését megbénító sztrájkot. A vasútban dolgozók munkakörülményeinek kereteit meghatározó dokumentum így Biden elnökhöz kerülhet aláírásra.
Azt fontolgatja a Biden-kormány, hogy havonta 2500 ukrán katona kiképzését kezdik meg egy németországi bázison – írja a CNN bennfentes források alapján.
Joe Biden amerikai és Emmanuel Macron francia elnök csütörtökön megerősítette, hogy Oroszországot felelősségre fogják vonni az Ukrajnában elkövetett, "széles körben dokumentált atrocitásokért és háborús bűncselekményekért" - derül ki abból a nyilatkozatból, amelyet a két vezetőnek a washingtoni Fehér Házban folytatott megbeszélését követően tettek közzé.
A milliárdos Elon Musk pénteken bejelentette, hogy támogatni fogja Ron DeSantist 2024-ben, ha a floridai kormányzó indul az elnökválasztáson. DeSantis az indulását nemrég bejelentő Donald Trump kihívója lehet a Republikánus Párt előválasztásán. Trump megmaradt híveinek jelentős része szerint DeSantisnak nem szabadna Trump ellen indulnia, meg kéne várnia a bukott elnök következő ciklusának végét, ez pedig hatalmas feszültséghez vezethet az amerikai jobboldalon belül. A félidei választás során hatalmas vereséget szenvedtek a demokratákkal szemben a Trump által támogatott jelöltek, aminek következtében egyre több republikánus politikus, szószóló és donor hátrált ki a korábbi elnök mögül.
Joe Biden amerikai elnök – a hagyományt követve – elnöki kegyelmet adott két észak-karolinai pulykának pár nappal a Hálaadás Napja előtt – írja a Reuters.
Legújabb Telegram-posztjában az Egyesült Államok politikai vezetését kritizálta Dimitrij Medvegyev, az orosz Nemzetbiztonsági Tanács alelnöke, az ország korábbi elnöke.